MDF

Ez az oldal nem az MDF hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MDF honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Újságírói belemagyarázás; Dávid Ibolya nem javasolt nagykoalíciót

2008.03.19. 10:55 politikus

Dávid Ibolya az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este azt mondta, hogy félremagyarázták azt az interjúját, amelyet egy kereskedelmi rádiónak adott hétfőn. Ott mindössze "jókívánságairól" biztosított egy a műsorvezető által felvázolt esetleges nagykoalíciót, de nem javasolta azt, sőt állította: ez a kérdés hatáskörén kívül van.  

Dávid Ibolya elmondta azt is: szerinte Gyurcsány Ferencnek be kellene látnia, hogy több érv szól a távozása, mint maradása mellett. A politikához nemcsak elvek, hanem hitelesség is kell. A kormányfőnek pedig éppen a reformok hihetősége, az értelmes áldozatvállalás hitelessége  érdekében kellene megfontolnia távozását - tette hozzá az MDF elnöke.

Klub Rádió – Beszéljük meg (2008. március 17.)- szó szerinti leirat
Műsorvezető: Bolgár György 

Bolgár György: - De abból, amit ön mond és aminek a lényegével én egyetértek, az következne, hogy ön azt mondja a tévében is meg a parlamentben is, vagy akár itt is, hogy kedves hölgyeim és uraim, társadalmi támogatottság kellene a reformokhoz, mindannyian egyetértünk ezzel, most már a kormány is, azt lehet mondani, bár eddig is mondta szavakban, de most már nyilván a megrázó népszavazási eredmény hatására a következtetést is levonta, ezért azt mondom, hogy ezt a támogatottságot csak egy módon lehet megszerezni, egy nagykoalícióval. Tessék kiegyezni MSZP és Fidesz, állítsanak össze a következő két- két és fél évre egy nagykoalíciót, mert így maguk mögé állíthatják a bizonytalankodó vagy éppen egymásnak feszülő tömegeket is. De ön nem ezt mondta, hanem csak azt mondta, hogy menjen Gyurcsány.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke: - Hát Bolgár Györgynek jogában van pártot is alapítani és egy ilyen programot meghirdetni, én csak...

Bolgár György (közbeszól): - Nem szeretnék.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke: - ... azt tudom hozzá mondani, hogy sok sikert kívánok önnek. Van valami igazságtartalma annak, amit mond, szerintem is egy-két évre nagykoalíciót kellene létrehozni, ...

Bolgár György: - Na!

Dávid Ibolya, az MDF elnöke: - ... mint ahogy ezt a németek megtették ahhoz, hogy egyszer végre elindulhasson Magyarországon egy olyan közélet, ami már nem az érzelmekre, nem az indulatokra, ki kommunista, ki nem kommunista, ki volt kommunista és hasonló köldöknézésben lelné örömét, hanem a megoldáskeresésben. Ehhez valószínű, hogy ez hozzájárulna, de ez az én hatáskörömön teljesen kívül van...

Forrás: mdf.hu

Szólj hozzá!

Címkék: együttműködés dávid ibolya

A bejegyzés trackback címe:

https://mdf.blog.hu/api/trackback/id/tr16389023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása