MDF

Ez az oldal nem az MDF hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az MDF honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Normális országhoz normális választási rendszert!

2008.03.14. 14:13 politikus

A Magyar Demokrata Fórum  az országgyűlési választásokról folyó ötpárti egyeztetésen az egyfordulós, listás parlamenti választások bevezetését javasolja, valamint törvénymódosítással kívánja elérni, hogy a helyi népszavazás feltételei megegyezzenek az országos népszavazás feltételeivel.

Az MDF a valóban demokratikus és átlátható választói döntés érdekében az egyfordulós parlamenti választások bevezetését kezdeményezi, illetve a helyi ügyekben döntő népszavazások esetében a sikeresség feltételéül azt szabná, hogy az összes választásra jogosult polgár több mint egynegyede azonos választ adjon a megfogalmazott kérdésre - közölte Almássy Kornél, a párt alelnöke a Lasztovicza Gáborral, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.
Almássy Kornél elmondta: a választási rendszerről szóló ötpárti egyeztetésen az MDF-nek ezt a korábbi javaslatát ismét napirendre szeretnék vetetni, míg a helyi népszavazással kapcsolatos törvénymódosító javaslatukat a jövő héten várhatóan benyújtják az Országgyűlésnek.
Lasztovicza Gábor közölte: a népszavazási kampány során minden felelősen gondolkodó állampolgár előtt nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy a politika jelenleg képtelen, és nem is akarja az állampolgárok által rábízott feladatokat ellátni, ezért kezdeményezik az egyfordulós listás választási rendszer kialakítását. Ez a rendszer ugyanis jobban tükrözné a választók akaratát, kevesebb lehetőséget adna a visszaélésre és valóban a politikai erőviszonyokat tükrözné.
    2001-ben - amikor az MSZP meghirdette népszavazási kezdeményezéseit az ingyen tankönyv, ingyen jogosítvány ügyében - azt gondolták, hogy ez egy egyszeri fellángolás. Ám - mint mondta - mára kiderült, és főként a múlt heti népszavazás tükrében elmondható, hogy egy új politikai műfaj, a "népszavazási politizálás" kezd meghonosodni.
    A helyi népszavazási kezdeményezések megerősítésével kapcsolatban Almássy Kornél közölte: az MDF a helyi népszavazások mércéjévé azt állítaná, hogy a választópolgárok több mint egynegyede a feltett kérdésre azonos választ adjon, ugyanúgy, mint az országos népszavazásnál. Emellett vagy a referendum kiírásához szükséges aláírások számát csökkentenék, vagy az aláírások összegyűjtéséhez szükséges időt növelnék meg.

Háttéranyag

Normális politikához normális választási rendszert! 
 

A népszavazási kampánnyal minden felelős magyar polgár előtt bizonyossá vált, hogy a politika jelenleg képtelen és nem is akarja az állampolgárok által rábízott feladatait ellátni. Ezért a Magyar Demokrata Fórum szükségesnek tartja a választási rendszer átfogó reformját. A valóban demokratikus és átlátható választói döntés érdekében kezdeményezi az egyfordulós, listás parlamenti választások, illetve a helyi ügyekben döntő népszavazások útjában álló korlátok megszüntetését.

A 2008-as év folyamán tovább mélyült a hazánkat sújtó politikai válság, a népszavazási kampány során bebizonyosodott, hogy a pártok képtelenek ellátni azon feladataikat, melyekkel a választók megbízták őket. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint ezért a politika tisztába tételére és ezzel együtt a választási rendszer újragondolására van szükség.

Szükség van a magyar választási rendszerének arányosabbá tételére, ezért kezdeményezzük, hogy a szavazók egyfordulós, tiszta listás rendszerben adják le voksukat. Az ország kormányozhatóságának fenntartása érdekében továbbra is megtartanánk a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt, de értelemszerűen lecsökkentenénk a képviselők létszámát.

Szükség van a valódi helyi érdekeket nem szolgáló egyéni választókerületek eltörlése mellett a helyi népszavazási kezdeményezések megerősítésére. Ennek érdekében kezdeményezzük azt, hogy a helyi népszavazási kezdeményezések sikerének feltétele egyezzen meg az országos népszavazásokéval. Ugyanis míg ma Magyarországon a helyi népszavazások sikere előtt dupla akadály - érvényességi és eredményességi – emelkedik, addig az országos népszavazásoknál egyetlen kritérium a szavazásra jogosultak huszonöt százalékának támogatása. Ez a kettős akadály a gyakorlatban is falakat emel a fontos helyi ügyek sikerre vitele elé. 2005-ben a hazánkban tartott helyi referendumok közül 19-ből nyolc, 2006-ban ugyancsak 19-ből 9, 2007-ben pedig 5-ből 4 érvénytelen volt.

A helyi kezdeményezések megvalósulásának látványos kudarcai mögött természetesen számos ok húzódhat meg. De nem kétséges, hogy ezek közül az egyik legfontosabb a szabályzás hiányosságában keresendő. A Magyar Demokrata Fórum fel kívánja számolni a kettős mércét, és az országos népszavazásokhoz hasonlóan a helyi referendumok sikerességének egyetlen mércéjéül azt állítaná, hogy az összes választásra jogosult polgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adjon.

Forrás: mdf.hu

Szólj hozzá!

Címkék: választás népszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://mdf.blog.hu/api/trackback/id/tr52380740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása